Peresztrojka 01 Bevezető

From C64 Diskmag Wiki
Jump to: navigation, search
               bevezető                i

hát végre elérkezett a nap mikor meg-
írom ezt a cikket. a mag már teljesen
kész, csak befejezem e cikket, és
nekiállhatok másolni, mint állat.

a magazin kiadását korábbra terveztük,
de csak mostanra készültünk el.
viszont, ha nem terjesztjük el, hogy
csinálni akarjuk, akkor nem is biztos,
hogy már készen lennénk. olyan nagy
ösztönzőerő, hogy a swapp-partnerek
kérdezik, mikor lesz már kész.

most pedig egy kis áttekintés, miért
késtünk ennyit:

június-július-augusztus:

ekkor a cikkeket írtuk, meg zajlott a
nyár. a code-t nem én írtam volna,
azt a tájékoztatást kaptam a havertól,
hogy más már írja.

szeptember:

természetesen a code nem lett kész.
ekkor kezdődött azonban a suli, ez a 4.
és nekem kell a jó jegy a felvételihez,
úgyhogy nekifeküdtem a tanulásnak és a
maradék idő csak a swappra volt elég.

október:

még mindig tanultam, és nem nagy volt a
kedv kódolni.
meg féltem is,hogy nem fogom tudni meg-
csinálni.

november:

már nekikezdtem kódolni,de közbejött
néhány évforduló,amin megemlékezést
kellett tartani. ezenkívül táncolni is
járunk, úgyhogy keine idő.

(az  évfordulók:
 nov  7. győzött a nagy októberi szo-
         cialista forradalom
 nov 17. sophie marceau szülinapja
 nov 21. freddie mercury halála )

december:
tánc, készülés a saját szallagavatónkra
egy műsorral, szallagavató, utána meg
részegedés. az utolsó két tanítási héten
nagydogák tömege,úgyhogy tanulás.
egyik nap nagydolgozatot írtunk:
matek,töri,német tantárgyakból, plusz
egy röpdoga nyelvtanból.
(szerintem ez alkotmányellenes.)

a téli szünetben írtam meg az egész
programot, de azzal a qrva irq-loaderrel
rettenetesen megkínlódtam. (4 nap)
most már menni fog.



most pedig a credits következzen...


code,charset,texts,irq-loader relocated,
votesheet design,idea,...:
   * victory/inverse/kgst-comecon *

texts,covers,...:
   * kamikaze/kgst-comecon *

logo:
   * face *

irq-loader:
   * from cc * (thanks!)
a zenék az alábbiak:

 xmas zak:
    karácsonyi zene a pride egyik zene-
    kollijából.(thanks!)

 proszolg zak:
    zak a 64szolg programjainak intró-
    jából.     (thanks!)

 jean michael jarre: oxygen
            mark'oh: love song

köszönet az alábbiaknak, azért mert sok
jó ötletet találtam programjaik áttanul-
mányozásával.

kipkap/ebola  & qcy/leader

köszönet...
...hodorynak az irq-loader-ért
...a pride-nak,mert jó zenét írnak.

                      victory
?
Personal tools
Namespaces

Variants
Actions
Navigation
Toolbox